Előzmény

     A cipő hangosan kopog a macskakövön. Az eső halkan csepeg, épphogy eléri a földet. A nő mégis egy vörös esernyőt tart maga felé, mintha félne a víztől. Jobb karjában egy pár hónapos kisbaba fekszik, ki csillogó sárgás szemeivel figyeli anyja gyönyörű, hibátlan arcát. Meg – megrándul, mikor az esőcsepp loccsan, felnevetne, de nem mer. Érzi, hogy valami nincs rendben, a nő, a tulajdon anyja feszülten, feszesen lépeget, Bal kezének ujjai görcsösen szorítják az esernyőnek a barna nyelét.

Amikor az épület ablaka alá érnek, a sötét hajú felnőtt hatalmasat nyel. Egy könnycsepp csordul ki sötét vörösesbarna szeméből, ami lassan eléri vörösre rúzsozott száját, majd az állán át a kabátjára pottyan.

-         Sajnálom, drágám – homlokon csókolja az ártatlan gyermeket, majd óvatosan a lépcsőre helyezi, ahol tudja, megfogják találni. Tudja, hogy ki fogja megtalálni. – Ne feledd, hogy szeretlek.

Sietősen hagyja el a helyszínt, Vissza sem nézve rohan. A lány akkor sír fel, mikor már anyját nem látja. Keservesen zokog, mire a házban villany gyúl. A férfi kómásan nyit ajtót, mikor meglátja a fehér paplanba bugyolált kicsit.

-         Oh, Harley, te sült bolond – kapja fel, majd megpróbálja megnyugtatni. – Shh.. Semmi baj nem lesz. Itt vagyok. Itt is leszek, örökké – simogatja a fejét, mire a baba hirtelen megnyugszik, légzése pedig lassul, nagyon gyorsan álomba szenderül.

Ben, a fogadó egyből a kanapéra telepszik, miután a gyermeket letette. Arcát a tenyerébe temeti, majd erősen gondol a nőre, aki itt hagyta ezt az áldást. Szinte látja maga előtt a kecses alakot, ahogyan huncut fény csillan a szemében. Azonban ez a boldogságtól ittas arc hamar csap át csalódottságba, s csak három szót suttog a férfi fülébe.

„Tudod miért tettem”